Wall Streettől Brooklynig

6 vagy 12 órás, magyar nyelvű manhattani kirándulás

Wall Streettől Brooklynig

6 vagy 12 órás, magyar nyelvű manhattani kirándulás

Kevés olyan New York-i útvonal létezik, amely néhány óra alatt ennyire látványosan vezet végig a város különböző korszakain. Manhattan pénzügyi negyedének felhőkarcolói között indulunk, végigsétálunk New York történelmi utcáin, elérjük az East River partját, majd gyalog átkelünk a világ egyik legismertebb hídján, és Brooklynból nézünk vissza Manhattan lenyűgöző látképére.

A Wall Streettől Brooklynig kirándulást azoknak állítottuk össze, akik Lower Manhattant és Brooklynt nem két külön programként szeretnék látni, hanem egyetlen történetté összekapcsolva. Útközben megismerjük New York pénzügyi központját, régi templomait és kereskedelmi negyedeit, majd a Brooklyn Bridge-en átsétálva szó szerint magunk mögött hagyjuk Manhattant.

A 6 órás programban Wall Street környékétől az East River partján és South Street Seaporton keresztül jutunk el a Brooklyn Bridge-hez, majd a híddal átkelünk DUMBO-ba.

A 12 órás bővített programban még több időt töltünk a vízparton és Brooklynban: ellátogatunk Governors Islandre, végigsétálunk a Brooklyn Heights Promenade-on és a Brooklyn Bridge Parkban is.

A kirándulás kérhető tömegközlekedéssel vagy általunk biztosított autóval. A program jelentős része mindkét esetben gyalogos, hiszen Wall Street, a Brooklyn Bridge és DUMBO hangulatát csak így lehet igazán megtapasztalni.

GYORSINFORMÁCIÓK

Időtartam
6 vagy 12 óra

Tömegközlekedéssel
6 óra: 99 USD/fő
12 óra: 199 USD/fő

Kirándulás
Magyar nyelven

Általaunk biztosított autóval
6 óra: 149 USD/fő
12 óra: 299 USD/fő

Indulás
6 óra: 8:00 / 14:30
12 óra: 8:00

Belépőjegyek
Külön fizetendők

6 ÓRÁS PROGRAM

Wall Street • Trinity Church • Charging Bull • East River • South Street Seaport • Brooklyn Bridge • DUMBO

6 ÓRÁS PROGRAM

Wall Street • Trinity Church • Charging Bull • East River • South Street Seaport • Brooklyn Bridge • DUMBO

A 6 órás program Manhattan történelmi pénzügyi negyedében kezdődik, majd fokozatosan elhagyjuk a felhőkarcolók közötti utcákat, elérjük az East River partját, és a Brooklyn Bridge-en gyalogosan átkelve már Brooklynból nézünk vissza Manhattanre.

Wall Street

New York pénzügyi negyedének szívében kezdünk.

A Wall Street ma a világ pénzügyi rendszerének egyik legismertebb szimbóluma, de története jóval korábban kezdődött, mint a modern tőzsde és a felhőkarcolók megjelenése.

Séta közben megnézzük a New York Stock Exchange épületét, a Federal Hall környékét, és mesélünk arról is, honnan kapta nevét maga a Wall Street, hogyan alakult ki Manhattan déli részén az üzleti negyed, és miért vált ez a néhány utca az amerikai pénzügyi világ központjává.

Trinity Church

A modern felhőkarcolók között különleges kontrasztot jelent a Trinity Church történelmi épülete.

A templom és temetője New York történetének olyan korszakába vezet vissza, amikor Lower Manhattan egészen másképp nézett ki.

Amennyiben látogatható, belülre is benézünk, illetve megnézzük a templomkertet, ahol New York és az Egyesült Államok történetéhez kapcsolódó ismert személyek sírjai is megtalálhatók.

Charging Bull

A pénzügyi negyed egyik legismertebb jelképe a Charging Bull, vagyis a Wall Street bikája.

Megnézzük a szobrot, mesélünk arról, hogyan került eredetileg engedély nélkül New York utcájára, és hogyan vált később a pénzügyi optimizmus, az erő és Wall Street egyik legismertebb szimbólumává.

Természetesen itt is jut idő fényképezésre.

East River

A pénzügyi negyed szűk utcái után kisétálunk az East River irányába.

Itt teljesen megváltozik a város hangulata. A felhőkarcolók helyett megjelenik előttünk Brooklyn, a folyó, a hidak és a vízi közlekedés.

A vízpart jó alkalom egy rövid pihenőre és arra is, hogy Manhattan keleti oldalát egészen más perspektívából lássuk.

South Street Seaport

A South Street Seaport New York egykori kikötővárosának hangulatából őriz meg valamit.

A történelmi épületek, macskaköves utcák és régi kikötői környezet teljesen más világot képviselnek, mint a néhány percnyire található Wall Street.

Séta közben mesélünk arról, milyen szerepet játszott a kikötő New York fejlődésében, és hogyan alakult át az egykori kereskedelmi terület a mai városi negyeddé.

Brooklyn Bridge

A program egyik legnagyobb élménye a Brooklyn Bridge gyalogos átkelése.

Nem egyszerűen átjutunk Manhattanből Brooklynba. Megállunk a hídon, fényképezünk, megnézzük a kőpillérek és acélkábelek különleges szerkezetét, és közben Manhattan skyline-ja folyamatosan változik mögöttünk.

Mesélünk a híd építéséről, a Roebling családról, az építkezés nehézségeiről és arról is, miért számított mérnöki csodának, amikor 1883-ban megnyitották.

A hídon való séta tempótól és fényképezéstől függően jelentős időt vesz igénybe, de ezt nem szeretnénk elsietni.

DUMBO

A Brooklyn Bridge túloldalán érkezünk meg DUMBO-ba, Brooklyn egyik legismertebb negyedébe.

Itt található New York egyik legtöbbet fényképezett utcai látképe, ahonnan a Manhattan Bridge látható a történelmi téglaházak között.

Sétálunk a környéken, megnézzük a vízpartot, Manhattan panorámáját és DUMBO egykori ipari épületeit is.

A környék története jó példa arra, hogyan alakult át egy korábbi raktár- és gyárnegyed Brooklyn egyik legdrágább és legismertebb városrészévé.

HOGYAN ZAJLIK A 6 ÓRÁS KIRÁNDULÁS?

Tömegközlekedéssel – 99 USD/fő

Ez a program kifejezetten sok gyaloglással jár.

Wall Street és South Street Seaport környékét gyalog fedezzük fel, a Brooklyn Bridge-en természetesen gyalog kelünk át, majd DUMBO-ban is sétálunk.

Amennyiben az útvonal vagy a találkozási pont indokolja, metrót vagy más New York-i tömegközlekedési eszközt használunk.

Indulás: 08:00–14:00 vagy 14:30–20:30

Általunk biztosított autóval – 149 USD/fő

A program kérhető általunk biztosított autóval is.

Fontos azonban, hogy ennél a kirándulásnál az autó nem helyettesíti a gyalogos városnézést. Wall Street, South Street Seaport, a Brooklyn Bridge és DUMBO jelentős részét továbbra is gyalog fedezzük fel.

Az autó elsősorban a távolabbi pontok közötti közlekedést, illetve az érkezést és a továbbutazást teszi kényelmesebbé.

Indulás: 08:00–14:00 vagy 14:30–20:30

12 ÓRÁS PROGRAM

Wall Street • Trinity Church • Charging Bull • East River • South Street Seaport • Brooklyn Bridge • DUMBO • Governors Island • Brooklyn Heights Promenade • Brooklyn Bridge Park*

12 ÓRÁS BŐVÍTETT PROGRAM

A 12 órás változat tartalmazza a teljes 6 órás programot, és három további helyszínnel egészül ki:

Governors Island • Brooklyn Heights Promenade • Brooklyn Bridge Park*

Governors Island*

A 12 órás program egyik legkülönlegesebb állomása Governors Island.

A sziget Manhattan és Brooklyn között helyezkedik el, mégis teljesen más hangulatot áraszt, mint a körülötte lévő városrészek.

Komppal kelünk át a szigetre. Már maga az átkelés is látványos, hiszen különleges perspektívából láthatjuk Lower Manhattant, Brooklyn partját és a New York Harbort.

Governors Islanden sétálunk a parkok és történelmi épületek között, felkereshetjük a The Hills környékét, és több olyan pontról is fényképezhetünk, ahonnan Manhattan skyline-ja és a Szabadság-szobor egyszerre látható.

A sziget korábban katonai területként működött, ezért története is egészen különleges.

A kompjegy külön fizetendő, nem része a kirándulás árában. Amennyiben a kísérő jegye szükséges, annak költsége szintén külön fizetendő.

Brooklyn Heights Promenade

Brooklyn egyik legszebb panorámapontja a Brooklyn Heights Promenade.

A magasabban fekvő sétányról szinte képeslapként tárul elénk Lower Manhattan látképe, a New York Harbor és a Brooklyn Bridge.

Itt nem szeretnénk rohanni. Sétálunk, fényképezünk, és időt hagyunk arra, hogy egyszerűen csak élvezzük a panorámát.

Közben természetesen Brooklyn Heights történetéről és a környék jellegzetes brownstone házairól is mesélünk.

Brooklyn Bridge Park

A Brooklyn Bridge Park a vízpart mentén húzódik, közvetlenül Manhattan látképével szemben.

A park több különböző részből áll, amelyekből más és más panoráma nyílik a Brooklyn Bridge-re, Lower Manhattanre és a kikötőre.

Sétálunk a folyóparton, és az adott napi időbeosztástól függően több kilátópontot is érinthetünk.

A Brooklyn Bridge Park azért is különleges lezárása a napnak, mert a program elején még Manhattan felhőkarcolói között állunk, a végén pedig már Brooklynból nézünk vissza ugyanarra a városra.

HOGYAN ZAJLIK A 12 ÓRÁS KIRÁNDULÁS?

Tömegközlekedéssel – 199 USD/fő

A 12 órás program során sokat gyalogolunk, illetve metrót, kompot és szükség szerint más New York-i tömegközlekedési eszközöket használunk.

Governors Island látogatását a komp aktuális menetrendjéhez igazítjuk.

A hosszú program során természetesen pihenővel és étkezési lehetőséggel is számolunk.

Időtartam: 08:00–20:00

Általunk biztosított autóval – 299 USD/fő

A program kérhető általunk biztosított autóval is.

A nagyobb távolságok között autóval közlekedünk, de a Wall Street, Governors Island, Brooklyn Bridge, Brooklyn Heights és Brooklyn Bridge Park programjai miatt ebben a változatban is sok gyaloglásra kell számítani.

Governors Islandre természetesen ebben a változatban is komppal jutunk el.

Időtartam: 08:00–20:00

FONTOS INFORMÁCIÓK

A csillaggal jelölt programokhoz szükséges jegyek nem részei a kirándulás árában, külön fizetendők.

Amennyiben valamelyik programon a kísérő részvétele jegyköteles, a kísérő jegyének költsége is a vendégeket terheli.

Az étkezések, tömegközlekedési jegyek, kompjegyek és egyéb személyes kiadások – amennyiben külön nem jelezzük – nem részei a kirándulás árában.

A Governors Island-program az aktuális kompmenetrendtől, időjárási és egyéb helyi körülményektől függ.

A program sorrendje nem kőbe vésett. Ha valamelyik helyszín számotokra különösen fontos, vagy valahol több időt szeretnétek eltölteni, ezt a program összeállításakor igyekszünk figyelembe venni.

Az útvonalat és az egyes megállók időtartamát az adott napon többek között a forgalom, időjárás, kompmenetrend, nyitvatartások, várakozási idők és egyéb helyi körülmények is befolyásolhatják.

A cél ennél a programnál is az, hogy ne egyszerűen végigrohanjunk Manhattan és Brooklyn nevezetességein, hanem legyen időtök megélni azt az élményt is, ahogyan Manhattan utcáiról indulva gyalogosan érkezünk meg Brooklynba, majd onnan nézünk vissza New York látképére.

Információ

Tapasztalja meg New York lélegzetelállító szépségét és gazdag történelmét a VilÁgi Travel segítségével, amely a személyre szabott és felejthetetlen utazási kalandok elsődleges forrása.

Kapcsolat

Tel.: +1 (718) 751-6294
Email: info@vilagitravel.com

Kövess minket